Álomkert

"Mindenkinek van egy ááálmaaa..." Nyilván mindenkié más, és biztos az is, hogy nem mindenki álmodik kertről. Én álmodoztam róla, hosszan, néha fájón. De annál nagyobb volt az öröm, amikor rátaláltam, beléptem a kertkapun, és láttam-éreztem, hogy ez a kert olyan. Csak kicsit tovább kell álmodni, bele kell helyezkedni, és hagyni, hogy kialakuljon.

A kert öt évet várt rám, de nagyon rendezett, átlátható volt. Nagyon is. A kapunál állva végigszánkázott rajta az ember szeme, pedig nem rövid, nagyon is hosszú. Ellenben keskeny. Sokat kellett vele trükközni, míg sikerült átláthatatlanná, zegzugossá tenni. Szakaszokra, mondhatni "szobákra" osztottam. Az első rész az előkert, a fenti képen jól látható, hogy alaposan elvadítottam. 

Eredetileg gyümölcsösnek telepítették, néhány fenyő, egy-két bokor szigorú sorba rendezve a kerítés mentén, pár tő árnyékliliom, és még néhány parasztkertekben megszokott évelő volt benne az alma, körte, cseresznyefák sokasága között. Azóta már szépen érnek össze az ágyásoknak nem is igazán nevezhető amorf foltokba telepített mindenfélék... Rengeteg növényt szereztem be, a nagy részüket persze elvesztettem menet közben, de megérte a tanulópénz. Időbe telt, míg megtanultam, hogy az igazi az, ha a növények nem csak megmaradnak, de jól is érzik magukat, sőt, szaporodnak tovább. Megfigyeltem, hogy mik azok a jövevények, amelyek jól érzik itt magukat, így egy idő után már nem hadakoztam a mindenhol felbukkanó fagyallal, vadrózsával, csak ott piszkálom meg, ahol útban van. Egyszerűen áttelepítem máshová. Nem kapok sikítófrászt a trombitafolyondártól sem, ha kell küzdök vele, meggyepálom.

A fűszerkertem kezdetek óta igen sikeres, folyamatosan szaporítgatom is a rozmaringokat, zsályákat, levendulákat. Görögszénából is ipari mennyiség van, kakukkfűből többféle. Ezeket az illatos-aromás növényeket nem csak a konyhában használom fel, hanem az alomba is gyűjtögetem, amit a komposzttoaletthez termelek.

Az én kertem nem patika. Sőt. Nincs telepített pázsitom, kapacitásom sem lenne rá, de nem is izgat. Nagy öröm számomra, hogy az aljnövényzet leginkább erdei-réti közegre hajaz, a növények nagy hányada gyógynövény. Sokszor csak "járásokat" vágok a fűnyíróval, és imádom, ahogy két-három hetente más színben tündököl, hálás vagyok a gizgazoknak. Az elmúlt nyolc év munkája ( meg olykor a nemmunkája) már meglátszik, elkezdtek hangsúlyt kapni azok a részek is, amiket én pásszítottam a már meglévőhöz nagy tisztelettel. Azok a gallyacskák, amiket ledugdostam, mára kezdenek sövényformát mutatni. Mert amúgy ez a mániám része, az én álomkertem dzsungelszerű, rejtekes, de megtalálhatóak benne formára nyírt növények is, amik így, éles kontrasztban szoborszerűen hatnak. Szeretem a szobrokat, kerti építményeket. Szeretem, ha nem belátható az egész egyszerre, ha felfedezésre csábítanak a kanyargó ösvények. Nem vagyok a szolgája a kertemnek, sőt vannak időszakok, amikor kifejezetten mostohán (nem)bánok vele, de nem bánja. Együtt lélegzünk, és még sok minden vár ránk. 

A tavalyi nagyon aszályos nyáron több, mint három hónapig egy csepp eső sem volt. Sajnos több növény nem élte túl. Akkor kicsit belepusztultam, de azóta már nem szomorkodom. Minden változik. És nem az ember az úr...

Legközelebb mesélek arról, hogy mi terem itt, meg mi nem, és hogy miért nincs konyhakertem épp...