Az én szelíd vadasom

Ha a mártás jó, akkor jó a vadas. Ha pediglen a mártás nagyon jó, akkor meg teljesen mindegy, hogy mit eszik mellé az ember, a végén úgy is azon kapja magát, hogy magában kanalazgatja a lábosból, ha nincs mivel tunkolni... És ez teljesen jól is van így.

Én tésztás vagyok. Nagyon. Mindenevő gyerkőcként is a tészta és a mártás miatt rajongtam ezért az ételért, amikor sorra került a menzán. Szóval akkor sem lenne hiányérzetem a vegán verziónál, ha egyszerűen csak elhagynánk a szétázott hússzeletet. Most épp tofuszeleteket pirítottam, meg némi kis magvakat, de ha nagyon ki szeretne tenni magáért az ember, simán készíthet feltétnek valami szejtán-szeletet, fasírtgolyókat (akkor már stílusosan répából azt is...), lehet bíbelődni zsemlyegombóccal is akár. Ahány ház, ugye...? Igaz ez a mártás esetében is, következzék az én nagyon egyszerű verzióm.

Hozzávalók:

• répa, fehérrépa, hagyma, fokhagyma
• kömény, szegfűszeg, babérlevél, gyömbér
• cukor, só, bors, szerecsendió, mustár, sörélesztőpehely

Répát és fehérrépát használtam felesben, de volt már olyan, hogy gumós zeller helyettesítette a gyökeret. Mivel annak kissé markánsabb az íze, így akkor a répa oldalára billentem az arányokat. Ezen kívül csak vöröshagyma került bele főzésnél, a turmixolásnál pedig friss fokhagyma. 

Megpucolom a gyökérzöldségeket és a hagymát, fokhagymát. Egy lábosban pár kanálnyi olajon addig hevítem a köményt, a babérleveleket és egy-két szem szegfűszeget, míg illatozni nem kezdenek, illetve elkezdenek kipattogni a köményszemek. ilyenkor jöhet rá a gyömbér reszelve, vagy por alakban, de ekkor már csak párat kell rajta kavarintani, és becsatlakozhat a feldarabolt répa és a gyökér. Összekavarom, és kicsit hagyom, hogy kezdjen pirulgatni, majd felöntöm vízzel, és beledobom a hagymát. Nem darabolom, mehet egyben, vagy félbe-negyedbe vágva; teljesen más íze lesz, amikor így fő egyben, illetve nincs lepirítva. Fedő alatt puhára főzöm, ezalatt elkészíthetjük, amit megálmodunk mellé, én csak kifőztem a spagettit, serpenyőben megpirítottam a tofut. 

Amikor már puhák a zöldségek, akkor botmixerrel neki kell esni, vagy turmixgépben elbánni vele alaposan. (Előtte persze kiszedegetem belőle a babérleveleket és a szegfűszeget leltári pontossággal, ezért szoktam szám szerint megolvasni őket, illetve én a fokhagymagerezdeket is ilyenkor dobom be a buliba...) Pár kanál nádcukrot karamellizálok, majd ráöntöm a finomra mixelt pürét. Adok hozzá mustárt, ha kell, hígítom vízzel, kis borsot őrlök rá, én a leheletnyi szerecsendiót is ajánlom, belekeverek maréknyi sörélesztő pelyhet (elhagyható, de nem érdemes), végül sózom. Kész, slussz-passz, ennyi! Én biza' se nem habarom, se nem rántom, véleményem szerint teljesen felesleges összelisztezni. Kis kókusztejszínnel alkalomadtán megbolondítom, ha úgy alakul, de most épp nem volt itthon, ezen meg nem zaklattam magam feleslegesen, mert így is mennyei az íze.

Amire viszont nem sajnáltam az időt (kb. két-három perc amúgy), az az, hogy pírítgassak némi magvakat. Bármilyen fogást fel lehet dobni ezzel az egyszerű trükkel, de tésztaételeknél egyenesen kívánatos villantani vele! Most épp napraforgó meg tökmag akadt a kezembe, illetve kis rusztikus kókuszpehely. De tényleg bármit lehet használni, ami van: mogyorót, diót, kesut, szezámmagot... Serpenyőben pici olajon addig rázogattam, míg a magvak pirulni nem kezdtek, szórtam rá kis sörélesztőt erre is, meg kapott csipet sót, füstölt paprikát. Bevallom, volt már olyan is, mikor nem voltak kéznél magvak, akkor kenyérkockákat pirítottam meg, hogy azért valami szerepeljen a tányéron roppanós elem gyanánt... 

Rizs mellé is érdemes kipróbálni, de tepsis zöldségekhez is remekül passzol ez a mártás. Szerintem még krémlevesként is megállja a helyét.