Ember tervez...

Már nem AKAROM, már engedem...

Sok emléket dobál fel már napi szinten a fész, van olyan nap, hogy jut hét éves, öt éves, két évvel ezelőtti, tavalyi.... Sok olyan van, amire nagyon élesen emlékszem, vizuális memóriám van, és a képek láttán (főleg az írásokkal kiegészítve, megtámogatva) gyakran törnek fel emlékek. Az épp akkori hangulatom. Vagy aktuális élethelyzetem nyűge-gondja. Boldog pillanatok, vagy épp keserve időszakok emlékei, lenyomatai.

Ha jól használja ezt az ember, akkor nagyon hasznos lehet. Megfigyeltem bizonyos mintázatokat, amelyeket tolok már egy ideje, illetve így visszapillantva nagyon érdekes, hogy mi az, amit pillanatok alatt tudtam elengedni, mi az, amin hosszan tekergett az elmém.

És pontosan látható, tetten érhető, hogy hol jött az életembe a jóga. Hogy hol kezdtem jobban elmélyülni a gyakorlásban, mikor volt az, amikor már tapasztalataim is voltak. Testi szinten, lelki szinten.

Hogyan alakította át az életemet az, hogy elkezdtem tanulni a védikus kultúráról. Az ájurvédán keresztül pedig magamról.

Egyszerűen olyan megértések jöttek, amik miatt már nem kellett belül bántanom magam olyan dolgokért, amik nem rajtam múlnak. És tapasztalások arról, hogy milyen az, amikor kitartóan teszem azt, amit tennem kell, hogy helyre billenjen a harmónia.

Amikor a Hegylakó oldal megszületett, tényleg azt gondoltam, hogy igazándiból magamnak gyártok egy emlékkönyvet, amelybe belenézhetnek a családom tagjai, barátok, ismerősök, érdeklődők. Aztán volt egy időszak pár év után, mikor robbant, most ugyan megint kicsit csendesebb, de nem zavar, nem akarok már mindent mindenképp irányítani. Akihez el kell érjen belőlem bármi darabka, ahho' biza elér. És most már tudom, hogy tényleg nekem készül, az csak plusz öröm, ha másokon is segít, old, ha vannak olyanok, akik örömüket lelik benne. Tulajdonképpen a terápiámban... 😅

A kertről nagyon pontos képem volt, amikor még a tervezés fázisában volt. Aztán egyre többféle kép, egyre több projekt. Volt ami megvalósult, mára már nyoma sincs. Van, ami elakadt, vagy kialakul még, vagy másfele változik. De már nincs ilyen felelőtlenség gondolati szinten sem, hogy majd akkor leszek ügyes/boldog/elégedett, ha ezt vagy azt kipipálhatom. Akkora kanyarokat vett az életem az utóbbi pár évben (hálistennek), hogy csak kapkodom a fejem, ilyesmiket én még kitalálni sem tudtam volna. És olyan átrandeződéseket hozott, amik szintén elképzelhetetlenek lettek volna pár éve. A kertet például elengedtem. Egy időre. Vagy ki tudja?! Merthogy én így is csodálatosnak találom. Most próbálkozom a jógám mentén egyfajta kertjógát is kialakítani, vagy menni fog, vagy nem. Ezen a nyáron kétszer nyírtam füvet. Illetve másfélszer. Ez nálam amúgy is csak annyit tesz, hogy "járásokat" készítek. Vagy épp csak szükségem volt a lenyírt fűre. Bár azt már évek óta összeszedem inkább hazafelé azok elől, akik irtóznak a komposztálástól, és bezsákolva kibszák a zöld"hulladékot" -muhaha, a szó maga is.... Tudom, hogy TILOS összeszedni másét, lopom a közt, de bevallom, ezen a ponton tökre nem érdekel, hogy bűnözök.

Amit elengedek, azt megkapon, amire görcsösen fonódnak az ujjaim, az elsatnyul, tönkremegy, ilyesmikre tanít ez a visszatekintés. Ugyanakkor az elmúlt időszak önfejlesztésbe beletett erőfeszítések adtak új ötleteket a kert terén is. Azt hiszem a rendszeresség itt is segíteni fog. Nem tudok heti egy napot rászánni, mert mindig közbejön valami. Nem szeretném kiadni a kezemből, mert az olyan, mintha az intimitásomba matatnának bele, nem tudom jobban megfogalmazni. De napi tíz percekre reászoktatom magam. És hat napi kertmantrázgatásból ki is jön majd egy óra. Ha pedig az íz is megjön, akkor....

Bárhogy lesz, úgy lesz jó. Mert elengedtem a konkrét terveket, mert így is imádom, és vagyok annyira kegyeltje a Jóistennek, hogy itt megtehetem, hogy ez ne stresszeljen szét tök fölöslegesen. Mert nincs olyan szomszéd, akinek kikészíteném az elméjét, aki erre ugrana.

Nna ilyesmit kipöttyintek hamarost a házról is....